Kicsinyes bosszú, vagy jogos kárigény? – 3. rész

Munkavállalói és munkáltatói magatartás

Mire ide eljutottál, valószínűleg elolvastad az első és a második részt. Felkerestük a vezetést, hogy ugyan találkozzunk már, és beszéljük már meg ezt. És tényleg láttunk esélyt arra, hogy az előző részekben már ismertetett indokok elegendőek az igazunk megvédéséhez. És még fel sem merült a magatartás, hozzáállás emlegetése.

Magát a beszélgetést nem szeretném részleteiben leírni, nem érdemes. Összefoglalva néhány mondatban:

  • Csakis abban sikerült megegyezni, hogy számszakilag nem stimmel, a kapott terméklista egyik eleme tévesen került hozzáadásra.
  • Hiába hoztam fel az előző részben ismertetett érveket, indokokat. Hiába utaltam arra, hogy ezt rendkívül igazságtalannak, és jogilag megkérdőjelezhetőnek tartjuk, kötötték az ebet a karóhoz. Újabb indokokat bedobva, pl hogy “van az a mértékű leárazás, amikor valaki biztos elvitte volna”. Persze, ez is csak feltételezés, és az is, hogy én azt mondtam, hogy nincs. Csak ilyenkor felmerül a kérdés, hogy ha valaki 1 forintért elviszi a 18.000 forintos festéket, akkor semmilyen kár nem is keletkezik?

Mikor már egyértelmű volt, hogy nem tudunk megegyezni, kompromisszumra jutni, természetesen elkezdtük firtatni a hozzáállás, magatartás kérdését is. Ugyanis innentől kezdve nekem is még egyértelműbbé vált, hogy ez már részemről sem a pénzről szól, és a jogos kárigényekről. És részükről sem.

Megértettük, hogy ahol a jog megengedi (vagy megengedné), ők megpróbálnak kisajtolni mindent, amit lehet. Mindenkiből, akivel megtehetik. Így is lehet, csak ennek azért vannak hosszútávú következményei.

Ez tipikusan magyar céges magatartás, hozzáállás?

Értjük a hozzáállást, de elfogadni nem tudjuk. Mert mi nem ilyenek vagyunk, és soha nem is akarunk ilyenné válni. Mert mindketten (feleségem is, és én is) eddig minden munkáltatónál pont az ellentétes hozzáállással dolgoztunk. Saját dolgaimat nem keverem ide, de hasonló a hozzáállás. Ezen a hozzáálláson kb. olyasmit értek, amikor valaki pl.

  • Azon dolgozik, agyal munkaidőn kívül is, hogy hogyan lehetne legalább megtartani a meglévő vásárlókat, ha már újakat nehéz szerezni,
  • Önerőből, saját könyvekkel éjszakánként megismeri a vegyszerezés, növénykórtan világát. Csak hogy értelmes, hasznos tanácsot tudjon adni. Hogy visszajöjjenek a beteg levéllel, ne pedig azt mondják, hogy ezek itt nem értenek semmihez. Nem saját tudásának gyarapítása volt a fő cél, hanem a nagyobb haszon elérése. több vegyszer eladása, vásárlól megtartása. Ez vajon kinek az érdeke?
  • Itthon még pörög azon, hogy lehet hogy a másik kiszerelésű gombaölőt kellett volna adni a peronoszpórára
  • Nem megy el táppénzre a gyerekekkel, mert a jog ugyan megengedi, de valahogy máshogy megpróbálja megoldani (mondjuk pl én vagyok vele itthon, vagy mamánál van). Azt ugye el tudjuk képzelni, hogy egy 4 és egy 8 éves gyerek egy évben összesen hány napot van otthon? És hogy mindegyik esetben elmehetett volna velük táppénzre? De nem, mert a jog ugyan megengedi, de nem akar kitolni a kollégákkal, pláne nem a dombocoop-al.
  • Ha ő maga beteg, akkor inkább cserélgeti a beosztásban a pihenőnapokat, hogy ne kelljen táppénzre menni. Persze van az az eset, amikor már ez kevés, egyszer tényleg betegen otthon kellett maradni. 2 év alatt!
  • Nem ugat be keményen a felső vezetésnek, amikor valamelyik akció, leltár, vagy bármmilyen extra szarság miatt pl árcédulákat kellett kirakosgatni, vagy ilyesmi. Akár hétvégén bemenni munkaidőn kívül, természetesen túlóraelszámolást nem is remélve.
  • Esténként még képes arra, hogy a webshop-ot vagy a facebook oldalt szerkesztgesse, mert odabent már nem sikerült befejezni ezt-azt. És ha ez megvolt, akkor jöhetett az aktuális növényvédelmi előrejelzések bogarászása.
  • Itthon nyomtatgatja a színes plakátokat, méhveszélyességi jeleket, cuki ikonokkal, mert a gazdaboltban nem tudott szépet, színeset nyomtatni. Pedig oda készült, saját költségen, “hobbiból”, nem kötelességből.
  • Lecseszi a férjét, aki kíváncsiságból be merte tenni a lábát a másik gazdaboltba. Vagy csak lassítani mert a kocsival, hogy megnézze ott mik vannak kirakva 🙂

Még elég sokmindent lehetne ide felsorolni, kb 2x ennyit, de teljesen felesleges, csak érzékeltetni akartam, hogy ennek ellenére a kedves felső vezetés úgy látja, hogy “nem tett meg mindent, ami adott helyzetben elvárható”.

Hát köszi, kedves vezetőség. Most ezt ti vagy nem láttátok, vagy leszarjátok. De bármelyik igaz, mindegyik nagy baj. Eddig mindenkit arra bíztattunk, hogy itt vásároljon, sőt, szinte a faluban már házhoz hoztuk a telefonon megigényelt termékeket. Ismerősök odaszóltak, munka után jöttek érte házhoz.

Persze mostantól inkább én hozom házhoz mindenkinek, de majd valahonnan máshonnan. Remélem ez még nem jogtalan.

És azért vagyok felháborodva, mert ez az első olyan munkáltató, akinél nem térült meg az a fajta hozzáállás, amit képviselünk. És nem hogy nem térül meg, tök igazságtalanul, kiforgatva a jogi maszlagot még megalázó helyzetbe akarnak kényszeríteni. Félreértés ne essék, nem azt mondom, hogy hálával tartoznak. Nem tartoznak hálával, mert fizetésért dolgozik elsősorban mindenki. Nem kell hálálkodni, de legalább ne basszanak ki azzal, aki ki akar ebből lépni.

És majd egy következő bejegyzést is írok arról, hogy ennek a hozzáállásnak milyen jól látható hosszútávú következményei vannak. Dombóvár kis város.