Kicsinyes bosszú, vagy jogos kárigény? – 1. rész

Felelősségi körök, szavatosság, előzmények

Kezdjük a legelején mindjárt azzal, hogy ugyan semmilyen titoktartás nem kötelez, pontos összegeket, neveket nem fogok mondani. Igyekszem csak olyant leírni, ami elméletileg “publikus” információ.

Megpróbálok tömören és érthetően fogalmazni, néha az indulatok miatt nehezen sikerül. De térjünk a tárgyra, először a körülményekre, hogy miből indult az egész, és miért tartunk most ott, ahol tartunk.

Tegyük fel, hogy egy nagyobb cég, legyen pl Zrt. a cégforma, kézben tart több kereskedelmi egységet Dombóváron. Ezek közül az egyik legyen egy gazdabolt. Tegyük fel, hogy sokáig szépen, csendesen működik, üzemel. Rendelik a termékeket, vegyszereket, festékeket is. Utóbbit azért sokan nem nagyon értik hogy miért, hisz épeszű ember nem nagyon indul meg festéket venni egy gazdaboltba, főleg nem lábazat festéket. De ez egy külön sztori.

Aztán hogy, hogy nem, egyszer csak a teljes csapat feláll, elmegy (2017 vége). Ennek is egy külön sztorija van, nem keverném ide.

Aztán egy másik kereskedelmi egységgel “összeolvad”, egy olyannal, aminek a múltban jó ideig vas és edény volt a fő profilja. Megtörténik az egybeolvadással összekötött egybeköltözés is. Komfortosan berendezkednek, elkezdik újra a gazdaboltos profillal együtt a többi cuccokat is árulni (2018 eleje). És közben viszonylag sok termék van ezek között, amit még az előző csapat rendelt. Ez egy fontos tény. Nem baj, hogy megrendelték, vagyis nem az a baj. De ez a szál mindjárt bejön újra.

Fél év után (2018 nyara) az akkori boltvezető is távozik. Új felállás, leltár, immáron új boltvezetővel és helyettessel.

Folyik az árusítás, közbejön egy vegyszeres tanfolyam, hogy ne csak bambán nézzenek, amikor valaki beesik valamilyen beteg vagy tetves levéllel. Hogy tudjanak tanácsot adni, ha valaki kérdez (2018 ősz).

Csak van az a fránya idő. Amit általában negyedik dimenzióként emlegetnek. Az bizony telik. A nagyon régen rendelt festékeknek, vegyszereknek ketyeg a biológiai órája. És szépen sorban lejár a szavatossági idejük. Festékekkel nem nagyon lehet mit kezdeni, nagy részüket nem lehet eladni (hát, a fene megette, hogy akinek eszébe jut hogy festéket vegyen, inkább a festékboltba megy). A vegyszerek egy részét vissza lehet küldeni a beszállítónak, de egy másik része már ottragad sajnos, Vagyis a gazdabolt nyakán, eladatlanul. Telik-múlik az idő tovább, a felső vezetés is kábé tanácstalan, hogy ezekkel mi legyen. Közben azért elég sokan vissza-visszajárnak a gazdaboltba, mert egyébként a zöldkönyves tanfolyam jól sikerült, és kapnak szakszerű tanácsot, segtséget (mit mikor hogyan mire fújjanak).

Aztán ahogy telik az idő, a 2 vezető úgy dönt, hogy inkább valahol máshol szeretnék tovább folytatni a munkát. 2019 végén Felmondanak. (Ennek okairól is lehetne egy bejegyzést írni, de majd később).

Úgy tűnik, ez a válás problémamentesen meg is valósul.

Majd ezután 2020 elején kapnak egy kártérítési igényt. És nem nagyon akarnak hinni a szemüknek. Mert bizony (állítólag) azokat a termékeket, aminek a szavatossági (felhasználhatósági) ideje lejárt, amíg ők voltak a vezetők, azokat szépen ki kell(ene) fizetniük. Mégpedig fogyasztói áron! Csak hogy mindenki értse, még egyszer. Tehát a boltra, a boltvezetőkre hagyott, valakik által a múltban rendelt vegyszereket, amik akkor jártak le amikor ők voltak boltvezetők, és nem vette meg senki, meg kell téríteni. Mert az kár. És a cégtulajdonos ilyenkor a károsult. Ugyanígy a beszáradt szarokat is ki kellene fizetni, amiket nem vett meg senki, mert nem akartak a bejövő vásárlók pl lábazatot festeni.

És a fő indok, ami miatt ez az egész weboldal és facebook oldal létrejött az az, hogy aki teheti, és van véleménye erről, az tegye meg, hogy megírja. Írjon egy emailt, vagy szóljon hozzá facebook-on. Hogy tudjam, csak nekem gurult-e el emiatt a pirulám? Vagy ez a magatartás tényleg felháborító és igazságtalan?

Ne értse félre senki, nem ügyvédet keresek, az már megvan, a mai naptól ő próbálja meg leboxolni (személyesen nekünk nem sikerült kompromisszumra jutni). Csak tényleg érdekel, hogy ez egy valós igény, reális követelés, vagy egy kicsinyes bosszú?

Ha felkeltette a sztori az érdeklődésed, akkor kövesd a facebook oldalt, és olvasd tovább a kiegészítő körülményekről, jogi hivatkozásokról szóló következő részt is!