Kis visszaemlékezés.
Amikor a határozatot kaptuk, 30 napos határidőnk volt arra, hogy ha nem fogadjuk el, keresetet adjunk be a munkaügyi bíróságon.
Ez a határidő 2020.03.11-én volt. Az utolsó napig nem tudtuk eldönteni, hogy megéri-e továbbvinni, vagy nyeljünk egy nagyot, és fizessünk.
Szempontok
Ilyenkor sokmindent át kell gondolni. Egyértelműen igazságtalannak tarjuk az egészet, és szinte hihetetlen, de a mai jogrendszer alkalmas arra, hogy ezt elbukjuk. Mindjárt leírom, hogy miért.
Több ügyvédi irodától kértünk állásfoglalást, a birtokunkban levő dokumentumokat csatolva, alaposan átbeszélve. Köszönöm itt is a segítséget, és a pozitív hozzáállást mindenkinek.
Mit írtak ezekben a feljegyzésekben?
Egyöntetűen ezek az állásfoglalások arra utaltak, hogy igenis lenne keresnivalónk peres eljárás kereteiben újra kivesézve.
Akkor, ha emailekkel és/vagy tanúkkal tudjuk igazolni, hogy amit mi állítunk, az igaz. De még így sincs garancia arra, hogy egy számunkra kedvező döntés szülessen.
Mert az önmagában kevés, hogy mi mondunk valamit, a felső vezetés pedig állítja ennek az ellenkezőjét.
Sajnos a levelezéshez nem áll módunkban már hozzáférni, és nem is mentettük le a kilépés előtt őket (az ugye jogilag sem lenne helyénvaló).
Tehát az email kilőve. Ráadásul ők megtehetik, hogy az emailekből azokat veszik csak elő, amik számunkra kedvezőtlenek. Körülményektől függetlenül ugye tud mást jelenteni egy-egy adott levél.
Másik lehetőségként maradnak a tanúk. Ez egy elég kellemetlen helyzet. Egyrészt van aki már elköltözött. Van, akinek már sikerült elfelejteni, hogy itt dolgozott valaha. Aki még alkalmazott, az ugye szóba sem jöhet.
Átgondoltuk azt is, hogy nekünk mi lenne a jobb. A fentiek tudatában, rángassunk bele még valakiket ebbe, aztán még hónapokig gyötrődjünk az egész miatt? Vagy vegyünk nagy levegőt, engedjük el, és fizessük ki? Még akkor is, ha lelki szemeink előtt látjuk, ahogy dörzsölik a tenyerüket a központban, hogy “jessz, megint sikerült”?
Fel tudnánk robbanni miatta! Kábé így:
És pont azért, mert fel tudnánk robbanni, szeretnénk véget vetni az egésznek.
Minden dokumentumot előkészítettem, hogy majd csatoljuk a keresethez, elkezdtem kitölteni a keresetet is (ez nem is annyira triviális, de amúgy ügyvéd nélkül is be lehet adni, sőt, be is lehet diktálni szerdánként jegyzőkönyvbe a bíróságon).
Hosszú vívódás és agyalás után kedden viszont úgy döntöttünk, hogy inkább félretesszük a dühünket, és az eszünkre hallgatunk. Nem rángatunk bele másokat, volt kollégákat, nem emésztjük magunkat még hónapokig, hanem fizetünk. Ez meg is történt. Ez persze nem jelenti azt, hogy elismerjük: igazuk van, csupán okosabbnak találtuk ezt így lezárni. Elengedtük, marad energia másra.
Köszönöm mindenkinek aki követte a sztorit, mindenki vonja le a megfelelő tanulságot.